Többször merül fel ügyfelektől az a kérdés, hogy mennyire hatásos egy szórólapkampány manapság.
Története:
A szórólapozás egyike a legrégebbi marketing eszközöknek. Már az 1500-as évek elején is voltak utazó árusok, akik kézzel írott szórólapokat adtak az érdeklődőknek, de képzeljétek el akkor még az érdeklődőnek fizetnie kellett a szórólapért! A nyomtatás elterjedésével természetesen egyre nagyobb számban és egyre gyakrabban elérhető volt a szórólap, amelyet főként a rikkancsok terjesztettek.
Stratégia:
Természetesen a szórólapozásnak sem szabad vaktában nekiesni. Fontos itt is egy egyszerű de hatékony stratégiát felállítani. A legfontosabb, hogy ki kell azt deríteni mennyire működik a szórólapozás a vállalkozásod terméke vagy szolgáltatása esetében.
Első körben meg kell bizonyosodni arról, hogy a szórólapozás az adott területen az adott termékkel vagy szolgáltatással mennyire működik. Érdemes egy tesztet végezni kisebb darabszámmal és megvizsgálni, hogy milyen megtérülést, felkeresést hoz egy kampány.
Megtérülés:
Amennyiben egy könnyen eladható hétköznapi terméket vagy szolgáltatást szeretnél értékesíteni könnyeb a dolgod természetesen, ellenben, ha egy drága, kis réteget érdeklő, érintő terméket vagy szolgáltatást kínálsz már sokkal kisebb lehet a megtérülés.
Egy tesztből nem szabad azonnal következményeket levonni, főleg, ha szolgáltatást vagy drágább terméket szeretnél értékesíteni. Egy szórólapkampánynál a cél az érdeklődők figyelmének felkeltése és a megfelelő csatornára terelése, legyen az weboldal vagy webshop esetleg egy űrlap, vagy akár egy direkt telefonhívás.
Viszonylag nehéz a dolgunk abban az esetben, ha pontosan szeretnénk mérni a konverzióját a szórólap kampányuknak. Érdemes használni egy egyedi azonosítót, amelyből tudjuk, hogy az adott látogató, érdeklődő a szórólap kampányunk miatt keresett fel minket, vásárolt tőlünk.
Az azonosító lehet egy egyedi URL cím vagy érkező oldal, amit máshol nem adunk meg így ebből látjuk mennyien keresték fel ezt az oldalt a szórólap miatt. Akár ezt az URL címet egy QR kódként is megjeleníthetjük, így könnyebbséget adunk az ügyféljelöltnek. Amennyiben terméket értékesítünk létrehozhatunk egy kuponkódót, ami kedvezményt vagy ingyenes kiszállítást biztosít. Aki ezt a kupont beváltja a shopban az biztos a szórólapozás miatt vásárolt.
Pozicionálás:
A szórólapozást nem könnyű pozícionálni, de nem lehetetlen. Amennyiben tucatterméket vagy szolgáltatást szeretnél értékesíteni abban az esetben nem nagyon van lehetőség pozicionálásra mert az alacsony ár vagy a szolgáltatás fontosága, népszerűsége miatt szinte bárki potenciális ügyféljelölt lehet. Egy fodrászra vagy autószerelőre mindenkinek szüksége van ezért ez egy közel pozícionálhatatlan szolgáltatás, ami ugye az adott vállalkozónak jó mert mindenkinek szüksége van ezekre a szolgáltatókra. Ellenben, ha napelem tisztítással foglalkozik a vállalkozás abban az esetben nem dobáljuk be mindenhova a szórólapot csak azokba a házakba vagy irodákba, ahol látható, hogy van napelem telepítve.
Amennyiben nagyobb terjedelemben szeretnénk kampányt készíteni abban az esetben érdemes szórólapozásra szakosodott cégeket megkeresni, akik rendelkeznek a kellő tapasztalattal, a terjesztést illetően. Van már információjuk arról, hogy mit, hol milyen mennyiségben érdemes kiszórni.
Megjelenés:
Fontos a szórólap megjelenése, designja! Ebben természetesen a Hartaiwerk a segítségedre lesz! Nem mindegy, hogy milyen a külleme egy szórólapnak. Még ha a célcsoportunkhoz el is jut a szórólap, de annak a külleme rossz vagy összecsapott hatást kelt akkor az szinte biztos a kukában landol.
Egy jól megtervezet, jó képekkel ellátott és formailag is helyes szórólappal nagyobb az esélyünk!
Nyomtatás:
Fontos feladat még a grafikai tervezés előtt meghatározni a nyomdai méretet. Egy szórólap már akár A5 méretben is jól tud funkcionálni, de vannak esetek, amikor ettől el kell térni és ez a nyomtatási árban sem is meg fog jelenni! Ami biztos, a fekete-fehér szórólapokat el kell felejteni, ha valaki ilyenben gondolkodik inkább felejtse is el, nem fog működni.
Papírban is nagy a választék, de egy hagyományos 80 grammos műnyomó papír, amely lehet fényes vagy matt már nem hibázhatunk. Szórólap nyomtatásban is tudunk segíteni nagyon kedvező áron!
Konklúzió:
Összefoglalva tehát a szórólapozás egy alapos stratégia kidolgozás után egy meggyőző grafikával még ma a digitális zajtól megtelt világban is megérheti! Teszteld le a Hartaiwerk készséggel segít!